Cinematography Games Industry

Spring Expo Bonanza

Ősszel tett látogatásommal ellentétben ezúttal alaposabban is lehetőségem nyílt szemrevételezni az ExCeL kiállítócsarnokban hagyományosan megrendezésre kerülő és a londoni kiállításpalettán előkelő helyet foglaló MCM Expo tavaszi szeánszát. A program az őszi események ismeretében immáron nem ismeretlenek számomra sem: képregények, sorozatok, videojátékok és mozifilmek teszik tiszteletüket a szabadon látogatható és bejárható vásárterületen, ahol a legkülönbözőfélébb ereklyék és kiegészítők is árúba bocsájtatnak – mindezt pedig a több neves sztárvendég vendégszereplése koronázza meg.

A leginkább keményvonalas képregény felhozatal mellett szerencsére a populárisabb réteg is képviselteti magát az aulában – így talán azon kevesek közé tartozhatom, akik személyesen is kipróbálhatták az Eidos sikervárományosának ígérkező Batman: Arkham Asylum játszható verzióját. Szerény tapasztalataim szerint a kiállított példány nem csak a saját értékrendem tetszését elégítette ki, de a kilátogató fiatalság soraiban is nagy sikert aratott. A látványos, részletgazdag, és erőteljesen akcióorientált játékban kifinomult animáció, jól működő fizika, és élvezetes játékmenet fogadta azokat, akik kezükbe kaparinthatták az irányítót. Gotham City elmegyógyintézetében kell felvennünk a harcot a különböző haramiákkal, akik a ketrec-, vagy arénaharchoz hasonlóan akár több hullámban, és egyszerre is támadhatnak ránk. Az egymás után kötött mozdulatsorok, vagy röntgen-látásmód azonnal belopta magát a szívembe, így ha már csak ezért is, de mindenképp megérte kilátogatni a két napos fesztiválra.

Természetesen a kiállítás rengeteg érdekes panelje mellett minden bizonnyal azok az exkluzív pillanatok voltak a legértékesebbek, mikor maga a közönség faggathatta rajongásig szeretett sztárjait, akik hősiesen állták a sarat, és válaszoltak tisztelettudóan a rajongók kérdéseire. Számomra inkább az újságíróknak fenntartott csendesebb szeparé  imponált, ahol is farkasszemet nézhettünk például Linda Hamiltonnal. James Cameron feleségeként, és többek között a Terminator Sarah Connorjaként örökre a filmtörténetbe írta magát a még mindig erős hírnévnek örvendő hölgyemény – aki korát meghazudtoló fiatalsággal és energiával vezényelt le egy megközelítőleg 60 perc hosszúságú kérdezz-felelek turnust a szűnni nem akaró kérdések és vakuvillanások közepette. Humoros, stílusos, önkritikus, kecses, bájos – Linda Hamilton igazi színésznő, és szerethető jellem. Egy élmény volt egy légtérben tartózkodni vele. Akár csak Tony Curtis, az egyik leghíresebb magyar származású színészlegenda, aki szintén tiszteletét tette a kiállításon (főleg hogy korát meghazudtoló virgoncsággal tekintett a formás női idomok irányába). A sztár ismertségét és népszerűségét bizonyítja hogy mindkét nap hosszú sorok kígyóztak az egy közös fotográfiáért vagy egy dedikált példányért.

A show különlegessége azonban mégis csak az a maszkabálra emlékeztető sokaság volt, ahol a rajongók kedvenc karaktereik jelmezébe bújva próbáltak hangot adni módfeletti rajongásuknak. Ezek sokszor az eredetire megszólalásig hasonlító álcák és gúnyák – nem csoda ha világrekordkísérletet próbálnak feállítani belőle minden évben. A tavalyi létszám létszám után, idén 376 egybegyűlt döndötte meg a Guiness hitelesített rekordját The Largest Gathering of Games Characters kategóriában. Éljen London és éljen a Costume Roleplay!

Food & Beverages

Nomura

Erre a hétre japán talán legmeghatározóbb iparági résztvevőjének londoni irodaépületbe szólt a megbízatásom. Azt hiszem kissé elhamarkodottan, de már előre dörzsöltem a tenyerem a kiskosztümös japán hölgyek tobzódó látványán, amely természetesen egy másodpercig nem volt realitás – de ez csak később derült ki.

A feladatom az irodaépület amúgy meglepően elegáns és formatervezett hajlított üveglapokból kialakított étkezőjében történő felszolgálás volt. Mondhatni a szokásos ügymenet: a korai órákban előkészítjük az aznap árusítani kívánt salátákat, és húsokat (melyeket vagy személyesen szeletelünk, reszelünk és válogatunk, vagy már készen kapjuk), majd amikor még délelőtt magasságában indul a buli, az étkeztetés befejeztéig tömött sorokban elénk járuló irodistáknak szolgáljuk fel kedvenceiket választásuk szerint. Mint ételkülönlegességek terén jártas szakember, már meg sem lepődöm a kevésbé hétköznapi és kirívó variációkon, csak teszem a dolgom, és szomorúan konstatálom hogy japán irodaépület ellenére sokkal több az európai, illetve afrikai alkalmazott mint az ázsiai… Egy világ dől bennem össze… De legalább elsajátíthatok egy új technikát: a kenyérmorzsa és a hűtőpult porszívóval történő kitakarítását. Ez az első hely ahol ilyen szintű alaposságot követel az előírás.

A kollektíva amúgy sokszínű, és sokrétű – szó szerint minden náció képviselteti magát. Egyedül én vagyok magyar. Illetve Pablo, akivel a liftben futok össze. Igaz, Farkas Pálként látta még meg a napvilágot, hiszen a szülei magyarok voltak, de miután a második világháború során Dél-Afrikába disszidáltak, Pablo már sosem lépett magyar földre… Büszkén mutatja a tárcájában őrzött családi fényképet, melyen két mosolyogó fiúgyermeke mellett lánya is  kellemesen domborít. Gizi – dadogja ékes kiejtéssel, mely nevet a nagymamája után örökölte… A francia Blaize, a lengyel Gosia és Őrült Fred igazi fénypontjai a napjaimnak, aki véletlenül lett szakács, és minden nap látványos teátrális előadással tálalja a vendégeknek szánt ételeket. Volt már Dél-Amerikában tanár, katona, most épp portugálul és spanyolul tanul, és nem mellékesen joghurtott és kókuszreszeléket öntött a gombasalátába – de azt mondja még ebből is kisülhet valami jó – és nem hibázik. Őrült Fred tényleg veleszületett tehetséggel bír a konyhaművészet iránt. Valami meghatározhatatlan íz és zamat költözik az általa készített ételekbe. Örülök hogy velük dolgozhattam ezen a héten…

Games Industry

Overlord Press Event

Minthogy a legváratlanabb és legkiszámíthatatlanabb szituációkban is érik még meglepetések az embert: egy kedves londoni barátommal kiegészülve ezúttal a Codemasters legénységétől kaptunk szívélyes invitálást a június végi Overlord II. című játék premierjére időzített prezentációra és sajtóeseményre. Az eseményt a megjelent angol újságírók igen illusztris társaságában, egy londoni szórakozóhelyen volt szerencsénk elkölteni. A belvároshoz közel eső üzleti negyedben fekvő Parker McMillan élményklubban, eddig rajtunk kívül olyan hírességek fordultak már meg mint Basement Jaxx, Franz Ferdinand, vagy éppen a Kasabian. A hely filozófiája szerint a betérő vendégek a napi robotolást kipihenendő kényelmes pamlagokon, hűsítő italokkal és élő háttérzenére lazulhatnak, aminek jegyében a rendezvény során minket is hasonló kegyekben részesítettek. A felvezető beszélgetés során a játékot fejlesztő Triumph Studios vezető fejlesztője, Lennart Sas tartott előadást a 3 különböző történeti szállal bíró és 5 eltérő platformon megjelenő folytatásokról, majd mindezt Rhianna Pratchett, a Korongvilág alkotójának, Terry Pratchett lánya feltűnése koronázta meg. A sztoriért felelős kreatív elme lelkesen és közvetlenül válaszolt az összegyűlt maroknyi újságíró kérdéseire. Ezután a nagyérdemű a hűvös ámbátor hangulatos pincehelyiségben kiállított kioszkokon saját kezűleg is rávethette magát a különböző verziók által tálalt sajátosságokra, és maximálisan kiélhette gonoszságát Overlord világának szánalmas teremtményeivel szemben. A helyszínen szintén megjelenő három grácia, Kelda, Fay, és Juno, akik a játékbeli szeretőket mintázták, teljes harci díszben és hangsúlyos idomaikkal igyekezték elvonni a figyelmünket a játékról. A nap végére a valódi Overlord érzést azonban az a fém sisak hozta meg, mellyel ha csak egy pillanat erejéig is, de valódi nagyúrnak érezhettük magunkat. Mondanom sem kell, hogy kézről-kézre járván mindenki igyekezte megragadni az alkalmat hogy pózoljon egy kicsit a kamerának, és eltegyen egy képet az utókor számára is. Távozóban még lehörpintettük a kitöltött üdítőitalunkat, legyőztük a ellenálló alattvalóinkat, elköszöntünk a fejlesztőktől, és felmarkoltuk a tesztelésre szánt verziókat. Hátizsákos tudósítónk híradását olvasták innen a nyárias londoni belvárosból.

Living in London

Scratch Cards

Bár a szerencsejáték önmagában nem új keletű dolog (a lottóhúzás intézménye például egészen az ókorig nyúlik vissza), a modern korba ültetett variánsai meglepő módon mégis csak alig pár évtizede kezdték el világhódító útjaikat járni. Egy amerikai vállalat volt az első, mely 25 évvel ezelőtt egy azonnali nyereménnyel kecsegtető sorsjegycsalád kiállításába bocsátkozott, és ezzel kezdetét vette az automatizált sorsjegyek korszaka. Innen számítjuk a kaparós sorsjegyek kialakulásának időpontját is, ahol a sík papírfelületre nyomtatott ábrák, illetve számok egy vékony lekaparható réteggel fedve várták a nyereményre áhítozókat. Ahogyan Magyarországon, úgy Angliában is sokfajta és különböző típusú játék illetve sorsjegy közül szemezgethetünk, úgyhogy viszonylag kisebb befektetéssel akár több százezer fontnyi összeg is ütheti a markunkat. Természetesen karriert azért nem feltétlenül lehet a szerencsére alapozni, de az igen szimpatikus Good Causes kezdeményezés jóvoltából még akkor sem bánkódom ha néhanapján mégsem én vagyok a szerencse kiszemeltje. A befolyó bevételből ugyanis törvényileg szabályozott mértékben nem csak az államháztartásba, de különböző karitatív tevékenységekbe is visszaoszt a szerencsejátékért felelős társaság. Így  akár  művészek, alkotók, zenészek, települések, és régiók is részesülhetnek olyan fejlesztésekben, melyekre alapesetben nem biztos hogy lehetőségük jutott volna. Említettem már hogy imádok kaparni?!